Két félév között A cím két egyetemi félév
közötti időszakot jelöl, ugyanis az év első felében ez a körülbelül kéthetes
időszak állt a rendelkezésemre, hogy készítsek néhány képet, majd sajnos júniusig
a polcon porosodott a fényképezőgépem. :( Jókora változások
történtek a miskolci villamosközlekedés terén, ugyanis január 27-től már 25
Skoda szolgálta az utasokat, így pedig szép lassan megjelentek a 2-es vonalon
is. Ennek köszönhetően az SGP-k végképp eltűntek az utcákról, a Tátrák pedig
a 2-esre és a 0-sra szorultak egészen február 23-ig, amikor az utolsó 5 új
szerzemény is forgalomba állt. Ezt követően már csak elvétve,
tanulójáratokon, vagy a Skodák problémái esetén találkozhat(t)unk a sárga-zöld-kék
járművekkel, ezzel egy korszak lezárult a miskolci közlekedésben. Az album képei az utolsó (ezer)kilométereket, illetve a kocsonyafesztivál idejére bevezetett rendkívüli forgalmi rendet örökítik meg. |
|
|